Viszonylag könnyű helyzetben vagyunk, ha a nyári melegre keresünk megoldást okosotthonok szempontjából, hiszen megannyi készülék közül választhatunk, amik segítségünkre lehetnek a nyári kánikulában. Ezeket az eszközöket vesszük most sorba.
Árnyékolástechnika
Ha olyan fekvésű a lakásunk, hogy a tűző nap egész nap éri az ablakokat, akkor az egyik legfontosabb tényező a megfelelő árnyékolás. Ahol már nem elég a függöny, ott egyre gyakrabban alkalmaznak elektromos redőnyöket, ami tökéletes árnyékolást nyújt, és használata is sokkal kényelmesebb.
Amelyik otthonokban már jelenleg is ilyen elektromos redőnyök üzemelnek, ott érdemes lehet elgondolkodni a Fibaro Roller Shutter 3 telepítésén. Ez az apró céleszköz beépítve az elektromos redőny-rendszerbe lehetővé teszi nekünk, hogy az okostelefonunkról irányítsuk redőnyeink működését, sőt különböző jeleneteket is be tudunk neki állítani.
Például beállíthatjuk, hogy ha a kinti hőmérséklet magasabb, mint 30 fok, akkor a redőnyök automatikusan lehúzzák magukat a beállított magasságra. Ugyanígy előre programozhatjuk, hogy reggel magát húzza fel a redőny, este pedig automatikusan leengednek a beállított időben. A Roller Shutter 3 ugyanígy beépíthető automatikus függönymozgató és billenő ablak mechanikákba is.
Hűtés és klíma
Persze az első, ami eszünkbe jut az akár 40 fokos forróságban a nyáron, hogy bekapcsoljuk a klímát, és ez érthető. Mindegy, hogy falra telepített, vagy mobil klímáról beszélünk, a Fibaro Wall Plug egy remek kis kiegészítő lehet, hogy ne csak kellemesen hűvöst teremtsünk, de kényelemben is élvezhessük ezt.
Ezt a kényelmet pedig az intelligens konnektorok biztosítani tudják. Ha ezekhez csatlakoztatjuk klímáinkat, ventillátorainkat, akkor a kanapé kényelméből, telefonunkról irányíthatjuk őket, vagy akár otthonunktól távol is. Képzeljük csak el azt a szituációt, hogy éppen hazafelé tartunk egy nehéz nap után, és nem szeretnénk egy napérlelte, forró lakásba hazaérni. Annyi csak a dolgunk, hogy megnyitjuk az applikációt telefonunkon, és beállítjuk azt, hogy érkezésünkre már egy kellemesen előhűtött lakásba érkezzünk meg. Hát nem remek?
Ha bármilyen kérdésed lenne az okos otthonokkal kapcsolatosan, kollégáink készséggel állnak rendelkezésedre! Keress minket emailben vagy akár a Facebookon!