Világításvezérlés

A világításvezérlés ma már az alapfunkciók közé sorolható az okosotthonok világában. Miért ne hozhatná ki ebből is a legtöbbet az automatizáció segítségével? Felejtse el, hogy az összes kapcsolót egyesével kell megnyomnia a különböző helyiségekben, vezérelje őket akár egyszerre mobiltelefonjáról, állítsa be a világítás színeit hangulatának megfelelően, akár hangvezérelt utasításokkal.

A lakás teljes világításvezérlése

A világításvezérlés okosítása az egyik legtöbbször igénybe vett szolgáltatása ügyfeleinknek, mely mellett több érvet is fel tudunk sorakoztatni, hogy miért is éri meg valójában.

A legelső indok természetesen a kényelem. Biztosan Önnel is megesett már az az eset, hogy lefekvés után észrevette, hogy az egyik helyiségben felkapcsolva maradtak a lámpák. Ilyenkor mindannyian tudjuk, hogy a meleg takaró alól nagyon nehéz kimászni. Miért ne intézhetné ezt innentől kényelmesen a telefonja segítségével akár az ágyból is?!

Moziélmény egy kattintással? Varázsolja át otthona fényeit az éppen aktuális hangulatának megfelelően.

Nem szabad elmenni a spórolás melletti indokról sem. Világítson ott és olyan erősséggel ahol valóban szüksége van rá a fényerőhöz igazítható világításrendszer segítségével, miközben valós költséget kaphat a szobák aktuális fogyasztásáról.

Fogadó / távozó fény

Nincs is rosszabb érzés egy hideg, sötét téli napon, mint a kivilágítatlan házába haza érni vagy épp elindulni onnan. Tudja mit? Mi azt gondoljuk, lehet ezt másképp is.

Napnyugta utáni hazaérkezés esetén csak nyomja meg a nagykapu távirányító gombját és a garázsig vezető út vagy épp a meghatározott kerti lámpák és a ház körüli lámpák is maguktól felkapcsolódnak így biztosítva Önnek a kellemes hazaérkezés érzését.

Távozáskor sem kell a teljesen sötétben kutakodnia a lakáskulcsa után, vagy épp teljesen sötétben kiállnia autójával. Hagyja felkapcsolva az összes fényforrást nyugodtan. A lakás elhagyása után a rendszer automatikus érzékelni tudja, hogy Ön már nem tartózkodik otthonában, így akár önállóan képes bekapcsolni a riasztót, és lekapcsolni a fényforrásokat.

Éjszakai fény

Biztosan Ön is találkozott már azzal a kellemetlen helyzettel, hogy az éjszaka folyamán megszomjazott, vagy épp ki kellett mennie a mosdóba. A lámpák felkapcsolásával a ház ismét fényárban úszik, Önnek pedig a visszaalvás okoz majd nehézségeket.

A FIBARO rendszer segítségével ez már a múlté. Képzelje csak el, hogy a folyósón elhelyezett mozgásérzékelő amint meglátja Önt minimális erősséggel felkapcsolja az adott helyiség fényforrását, melyek felkapcsolva maradnak amíg Ön a dolgát végzi. A kapcsolót visszafele úton sem kell keresni, hiszen a rendszer a mozgás megszűnése után egy adott idővel automatikusan le is oltja a fényforrásokat. Így biztosan nem megy ki az álom a szeméből az erős fényekre hivatkozva és a visszaalvás is könnyedeb, mint korábban volt.

Okos otthon világításvezérlés
Hangulatvilágítás

A hidegebb téli napokon több időt töltünk a lakásunkban, vágyunk egy meghitteb hangulatra. Ezt képes megteremteni a lakás belső stílusán kívül a hangulatvilágítás is.

Romantikus vacsora a párjával, házibuli a haverokkal, esetleg otthoni családi filmnézés? Állítsa be kedvenc színeit előre meghatározva, hogy csak egy gombnyomás legyen bekapcsolni az éppen aktuális hangulatának – kikapcsolódásának megfelelő fényeket.

Ne csak a közösségi terekre gondoljon! A gyerekszobában, elhelyezett fényforrásokkal halványan megvilágíthatja a különböző tereket, így a sötétben félő gyerekek elalvása is egyszerűbb. Önnek pedig nem kell az ágyából kikelnie, hogy lekapcsolja a világítást, hiszen az akár automatikus, vagy akár a telefonjáról is egy mozdulattal megoldható.